Mit kell tudnunk, ha patkányt vásárolunk háziállatnak?

Kicsit fura lehet azt hallani, hogy a gyermekünk patkányt kér tőlünk házállatként, de még ez is előfordulhat. Nem kell idegenkedni ettől az állattól, mert nagyon szerethető kis jószágról van szó. Mutatunk is néhány olyan tényt, amelyekről talán eddig még nem hallottál!
Mit kell tudnunk, ha patkányt vásárolunk háziállatnak?

Az egyik legokosabb állat a világon nem más, mint a patkány. Hihetetlenül jó a memóriájuk. Nem csak az embereket ismerik fel, hanem azokat az útvonalakat is, ahol korábban jártak.

Sokszor elcsodálkozunk, hogyan is juthat be a patkány a legkisebb helyekre is. Mivel a testük rendkívül hosszú és rugalmas, így nagyon ügyesen be tudnak mászni a legkisebb lyukakon és helyekre.

Ha pedig bejutottak egyes helyekre, akkor szeretnek rágcsálni is. A patkányoknak is, csakúgy, mint a nyulaknak, folyamatosan nőnek a fogaik, ezért is nagyon lényeges, hogy mindig a megfelelő ételeket kapják meg tőlünk. A patkányok fogazata még erős is, akár még a fémet is át tudják rágni.

A patkányok ugyan nem szeretik a vizet, de nagyon jól úsznak és egyszerre hosszabb távokat is meg tudnak tenni. Nem szeretik a magányt sem, ezért, ha patkányt szeretnénk a gyermekünknek vásárolni, mindenképpen párban gondolkodjunk. Ha viszont nem szeretnénk gyakran utódoknak örülni, akkor mindenképpen egynemű patkányokkal lepjük meg a gyermekünket.

A patkányoknak rendkívül jó a szaglásuk. Egyes helyeken még a taposóaknákat is képesek kiszagolni, illetve még a betegségeket is felismerik a szaglásukkal.

A patkányoknak is vannak érzelmeik. Ha nagyon jól megfigyeljük őket, hallhatjuk, hogy ilyenkor olyan nevetésszerű hangot adnak ki, mint az emberek.

Hosszú farkuk segíti őket az egyensúlyozásban, illetve ezt használják egymás között a kommunikációra, illetve a hosszú faroknak nagy szerepe van a testhőmérséklet szabályozásában.

A patkányok elsősorban a hallásukra és a szaglásukra támaszkodnak. Ugyanis színvakok és nagyon rosszul látnak, mint a vak emberek.

Azt is tudnunk kell, hogy nem mosnak fogat, de nem ezért sárgul a foguk. Minél idősebb egy patkány, annál sárgábbak a fogai.

A patkányoknak tehát nagyszerű a hallásuk, olyan frekvenciákat képeznek, ismernek fel, amelyeket mi emberek nem hallunk.

Az egyik legszerethetőbb jellemzőjük, hogy nem vetik ki maguk közül a sérült és idős társaikat. Halálukig gondoskodnak róluk.

Kapcsolódó cikkek

Vajon biztonságos az infrapanel az állatok számára?

Vajon biztonságos az infrapanel az állatok számára?

Most kiderül, érdemes-e ilyen készülékbe fektetnünk.

A papagájtartás előnyei és hátrányai

A papagájtartás előnyei és hátrányai

A gyerekek néha nem kutyát és macskát, hanem papagájt kérnek a szüleiktől.

Az 4 legolcsóbban elkészíthető köteles játék a kis kedvenceinknek

Az 4 legolcsóbban elkészíthető köteles játék a kis kedvenceinknek

A kisállatok gazdáinak sokszor nagyon kreatívnak kell lenniük, ha játékkal szeretnék meglepni kedvencüket.