A macskák is kommunikálnak

Természetesen, egyetlen macska sem képes emberi kommunikációra, azonban a kis kedvencünk nagyon sokféleképpen képes nekünk jelezni, hogy felhívja magára a figyelmet, ha valamit szeretne velünk közölni. Mutatjuk is, hogyan „társalog” a macska és ezek mit is jelentenek pontosan.
A macskák is kommunikálnak

A macskák egyik legszembetűnőbb jelzése nem más, mint a nyávogás. Mit is jelezhetnek nekünk a kommunikáció eme típusával? Például így próbálnak jelezni, ha éhesek, ha fel szeretnék hívni valamire a figyelmünket. Nyávogással jeleznek, ha ki szeretnének menni a lakásból, vagy kintről is így kérezkednek a lakásba, illetve ily módon üdvözölnek bennünket. Az idős macskák gyakran és sokat is nyávoghatnak. Ennek a hátterében egy kognitív diszfunkció állhat, ami olyasmi agyi rendellenesség, mint az embereknél az Alzheimer-kór.

A macska nem csak a boldogságát fejezi ki a dorombolással. Ennek hátterében más is meghúzódhat. Egy macska akkor is dorombolhat, ha ideges, vagy beteg, illetve akkor is, ha megsérült. Amikor a macskánk dorombol, vizsgáljuk meg, hogy nincs e rajta sérülés és csak aztán nyugtázzuk magunkban, hogy bizonyára a benne dúló elégedettség miatt kommunikál ily módon velünk.

A macskáknak kisebb korukban megtanítjuk, hogy az alomba végezzék a dolgukat. Amikor a macska ezt már elsajátította, aztán mégis az almon kívül végzi el a dolgát, az több mindent is jelezhet. A macska akkor is viselkedhet ilyen furán, ha stressz éri, vagy másik macska került a családba. Akkor is előfordulhat baleset, ha kényeskedik, azaz nem tetszik neki az új alom. Akkor is végezheti máshol a dolgát, ha valamilyen fájdalom gyötri és nehezen jut be az alomdobozba.

A macskák, gyakran használják a farkukat a kommunikáció eszközeként. A felemelt farok is jelezhet nekünk. Ha a macska megemeli a farkát, és ha azon ellapul a szőr, akkor valószínűleg boldog vagy kíváncsi. Ha azonban az emelt farkon a szőr feláll, akkor a macskánk fél vagy haragot érez. Ha azonban a macska a lábai közé húzza a farkát, akkor vagy bizonytalan, vagy éppen alázatosságot mutat egy másik állattal szemben. Ha pedig előre és hátra mozgatja a farkát, akkor a macska, izgatott.

Ha a macska hozzánk dörgölődzik, azt is jelentheti, hogy szeret bennünket. De ez egyfajta területmegjelölés is a részükről. A macskák egyes testrészein illatmirigyek vannak, amelyek alkalmasak arra is, hogy kijelöljék a saját territóriumukat.

Cikkajánló (ha macskás céget alapítanánk):

Hogyan segíthet a székhelyszolgáltatás a cég alapításában?

Kapcsolódó cikkek

A macskák is kommunikálnak

A macskák is kommunikálnak

A macskák nagyon sok mindent ki tudnak fejezni a saját kis kommunikációjukkal.

Tippek macskaápoláshoz

Tippek macskaápoláshoz

A macskát nem csak etetni kell, különös gondot kell fordítani az ápolására is.

Érdekes tények a macskákról

Érdekes tények a macskákról

A macskák nagyon különös lények, akiknek nagyon sok fura szokásuk létezik.